Magyar
Kezdőoldal Jogszabályok 1996 évi XXXI törvény
template ."/tools.php");?>
1996 évi XXXI törvény PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Kitörölt felhasználó   
2008. augusztus 13. szerda, 09:08

1996. évi XXXI.
törvény

a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről
és a tűzoltóságról1

Az Országgyűlés az Alkotmányból és a nemzetközi szerződésekből eredő feladatok teljesítése érdekében, az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tüzek megelőzése, a tűzeseteknél, a műszaki mentéseknél való segítségnyújtás, és a tűz elleni védekezésben résztvevők jogainak, kötelezettségeinek, valamint a védekezés szervezeti, irányítási rendjének, személyi, tárgyi és anyagi feltételeinek szabályozására a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A törvény hatálya

1. § (1) A törvény hatálya kiterjed

a) a Magyar Köztársaság területén tartózkodó magánszemélyekre;

b) a Magyar Köztársaság területén levő jogi személyekre, magán- és jogi személyek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteire, ha ezekre vonatkozóan jogszabály vagy nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, ezek hiányában a viszonosság irányadó;

c) a Magyar Köztársaság területén folytatott, a tűzvédelemre kiható valamennyi tevékenységre és a tűzoltóság által végzett műszaki mentésre.

(2) A diplomáciai vagy nemzetközi jogon alapuló mentességet élvező személyekre a nemzetközi szerződésekben foglaltak, ezek hiányában a viszonosság az irányadó.

(3)2 A viszonosság fennállása tekintetében az igazságügyért felelős miniszter, a külpolitikáért felelős miniszter és a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter együttes nyilatkozata az irányadó.

(4)3 A törvény hatálya nem terjed ki a bányák föld alatti részeire.

2. § (1)4 A tűzvédelemmel és a műszaki mentéssel kapcsolatos kötelezettségeket az e törvény hatálya alá tartozóknak a jogszabályokban, szabványokban, hatósági előírásokban meghatározottak szerint kell teljesíteni.

(2)5 A tűzoltás és műszaki mentés állami feladat.

(3) A tűzoltás és a műszaki mentés az e törvényben meghatározott kivételekkel térítésmentes.

(4)6 A hivatásos tűzoltóságok, az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóságok a tűzvédelmi és műszaki mentési feladataik ellátása során kötelesek egymással együttműködni.

3. §7 A hivatásos tűzoltóság, az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóság (a továbbiakban együtt: tűzoltóság) a tűz oltása és a műszaki mentés érdekében a személyes szabadságra, a magánlakás sérthetetlenségére és a tulajdonra vonatkozó alkotmányos jogokat – az e törvényben meghatározottak szerint – olyan mértékben korlátozhatja, amely arányban áll az élet, a testi épség és anyagi javak védelmével.

Értelmező rendelkezések

4. § E törvény alkalmazásában

a) tűz (tűzeset): az az égési folyamat, amely veszélyt jelent az életre, a testi épségre vagy az anyagi javakra, illetve azokban károsodást okoz;

b) tűz elleni védekezés (a továbbiakban: tűzvédelem): a tűzesetek megelőzése, a tűzoltási feladatok ellátása, a tűzvizsgálat, valamint ezek feltételeinek biztosítása;

c) tűzmegelőzés: a tüzek keletkezésének megelőzésére, továbbterjedésének megakadályozására, illetőleg a tűzoltás alapvető feltételeinek biztosítására vonatkozó, a létesítés és a használat során megtartandó tűzvédelmi jogszabályok, szabványok, hatósági előírások rendszere és az azok érvényesítésére irányuló tevékenység;

d)8 tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítvány: a kijelölt tanúsító szervezet által kiadott dokumentum, amely bizonyítja, hogy a tűzoltó-technikai termék, továbbá a tűz- vagy robbanásveszélyes készülék, gép, berendezés megfelel a jogszabályokban, honosított harmonizált szabványokban meghatározott tűzvédelmi előírásoknak;

e) tűzoltási feladat: a veszélyeztetett személyek mentése, a tűz terjedésének megakadályozása, az anyagi javak védelme, a tűz eloltása és a szükséges biztonsági intézkedések megtétele, továbbá a tűz közvetlen veszélyének elhárítása;

f)9 tűzvizsgálat: a tűz keletkezési idejének, helyének és okának felderítésére irányuló hatósági tevékenység, amelynek célja olyan tűzmegelőzési, tűzoltási beavatkozási tapasztalatok megszerzése, következtetések levonása, amelyek alkalmasak a tűzmegelőzési ismeretek bővítésére és a mentési beavatkozási feltételek javítására;

g) műszaki mentés: természeti csapás, baleset, káreset, rendellenes technológiai folyamat, műszaki meghibásodás, veszélyes anyag szabadba jutása vagy egyéb cselekmény által előidézett veszélyhelyzet során az emberélet, a testi épség és az anyagi javak védelme érdekében a tűzoltóság részéről – a rendelkezésére álló, illetőleg az általa igénybe vett eszközökkel – végzett elsődleges beavatkozói tevékenység;

h)10 tűzoltó-technikai termék: a tűz észlelésére, jelzésére, oltására, a beavatkozás könnyítésére és a tűzkár csökkentésére, valamint a tűz terjedésének megakadályozására alkalmazott berendezés/eszköz, a tűzoltó készülék, oltóanyag, a tűzoltóság által a tűzoltás, műszaki mentés során használt jármű, felszerelés, hírközlő eszköz, védőeszköz;

i)11 tűz- vagy robbanásveszélyes készülék, gép, berendezés: olyan szerkezeti egység, illetve ezekből álló technológiai rendszer, amelyben vagy amellyel fokozottan tűz- és robbanásveszélyes, vagy tűz- és robbanásveszélyes tűzveszélyességi osztályba tartozó – a robbanó- és a robbantóanyagok kivételével – anyagok előállítása, feldolgozása, használata, tárolása, kimérése történik;

j)12 építési termék: minden olyan anyag, szerkezet, berendezés vagy több, különböző részből összeállított elem, amelyet azért állítanak elő, hogy építményekbe állandó jelleggel beépítsék;

k)13 honosított harmonizált szabvány: az európai szabványügyi szervezetek által elfogadott és az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett harmonizált európai szabvány, amelyet a magyar eljárási rendnek megfelelően magyar nyelven nemzeti szabványként közzétettek;

l)14 tűzvédelmi biztonságossági követelmény: tűzvédelmi biztonságossági követelményt megállapító jogszabály, európai közösségi jogi aktus vagy honosított harmonizált szabvány;

m)15 megfelelőségi igazolás: az építési termékek műszaki követelményeire és megfelelőségi igazolására vonatkozó külön jogszabályban meghatározott igazolás;

n)16 hivatásos tűzoltóság: tűzoltási és műszaki mentési, tűzmegelőzési feladatok elvégzésére létrehozott, önálló működési területtel rendelkező hivatásos tűzoltóság;

o)17 tűzoltóőrs (tűzőrség): a hivatásos tűzoltóság elsődleges tűzoltási és műszaki mentési, tűzmegelőzési feladatok elvégzésére létrehozott szervezeti egysége;

p)18 önkormányzati tűzoltóság: tűzoltási és műszaki mentési feladatok elvégzésére létrehozott, önálló működési területtel nem rendelkező önkéntes tűzoltóság;

q)19 létesítményi tűzoltóság: tűzoltási és műszaki mentési feladatok elvégzésére, gazdálkodó szervezet által létrehozott, önálló működési területtel nem rendelkező tűzoltóság;

r)20 önkéntes tűzoltó egyesület: a székhelye szerinti településen tűzoltási műszaki mentési feladatokban közreműködő egyesület.

A tűzjelzés

5. § (1) Aki tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleli, köteles azt haladéktalanul jelezni a tűzoltóságnak, vagy ha erre nincs lehetősége, a rendőrségnek vagy a mentőszolgálatnak, illetőleg a települési önkormányzat polgármesteri hivatalának (körjegyzőségnek).

(2) A törvény hatálya alá tartozók a tűz jelzéséhez, a segítségkéréshez híradási eszközüket kötelesek rendelkezésre bocsátani, szükség esetén járműveikkel segítséget nyújtani.

(3) A rendőrség, a mentőszolgálat, a polgármesteri hivatal (körjegyzőség), a hozzá beérkezett tűzjelzést köteles haladéktalanul továbbítani az állandó készenléti szolgálatot ellátó tűzoltósághoz.

(4)21 A telefonon történő tűzjelzés lehetőségét minden településről a működési terület szerinti állandó készenléti jellegű szolgálatot ellátó hivatásos tűzoltóságot, illetve önkormányzati tűzoltóságot riasztó hírközpontba biztosítani kell. A tűzjelzés telefonon történő fogadásának biztosítása, és az ezzel kapcsolatos költségek a hírközpont fenntartóját terhelik.

(5) Tűzjelzés céljára a településen mindenki által bármikor igénybe vehető nyilvános távbeszélő állomást kell üzemben tartani.

(6)22 Az állandó készenléti jellegű szolgálatot ellátó tűzoltóságnál az ügyeleti szolgálati helyen távbeszélő és más, attól független hírközlő berendezést kell üzemeltetni. A tűz és káreset jelzésének fogadására összevont ügyelet is létesíthető.

(7)23 A tűzjelzés és az automatikus tűzátjelzés díjtalan és más hívásokkal szemben elsőbbséget élvez.

A tűzoltás

6. § (1) A törvény hatálya alá tartozók a tűzoltásban, a műszaki mentésben – ellenszolgáltatás nélkül – életkoruk, egészségi, fizikai állapotuk alapján elvárható személyes részvétellel, adatok közlésével kötelesek közreműködni.

(2)24 Azokat a változásokat, amelyek a településen vagy a létesítményben a tűzoltást befolyásolhatják, a kezdeményező vagy az elhárításért felelős szerv haladéktalanul köteles az állandó készenléti jellegű szolgálatot ellátó hivatásos tűzoltóságnak vagy önkormányzati tűzoltóságnak, illetve az érintett létesítményi tűzoltóságnak szóban azonnal és írásban is bejelenteni.

7. § (1)25 A tűz oltásának felelős vezetője a tűzoltásvezető, aki a tűzoltóság vagy a hivatásos katasztrófavédelmi szerv jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő tagja lehet. A tűzoltás helyszínén más személy csak a tűzoltásvezető előzetes engedélyével intézkedhet.

(2) A tűzoltásvezető a tűzoltáshoz

a) a fegyveres erők, a rendőrség, a polgári védelem, a vám- és pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtási és a környezetvédelmi szervek, a mentőszolgálatok és a közüzemi vállalatok kirendelését igényelheti. Ezek a szervek, ha az az alapfeladataik ellátását nem veszélyezteti, kötelesek eleget tenni a kirendelésnek;

b) magánszemélyeket a tűz oltásában és a mentési munkálatokban az életkoruk, egészségi és fizikai állapotuk alapján elvárható közreműködésre kötelezhet;

c) az a) alpontban nem említett jogi személyeket, valamint a magán- és jogi személyek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteit a tűz oltásában és a mentési munkálatokban való közreműködésre kötelezhet;

d) az a)–c) pontban felsoroltak járműveit, eszközeit, felszereléseit, anyagait igénybe veheti;

e) elrendelheti a Riasztási és Segítségnyújtási Tervben meghatározott tűzoltóságok riasztását;

f) igényelheti az e) ponton kívüli tűzoltóságok riasztását;

g) a karitatív szervezetek egységeinek közreműködését kérheti;

h) elrendelheti, hogy a tűzoltásban résztvevők – az 1. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – magánlakásba, illetőleg jogi személyek, a magánszemélyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek tulajdonában, használatában, kezelésében álló területre, létesítménybe, épületbe, helyiségbe bontással is behatolhassanak.

(3) A tűzoltásvezető a tűz által veszélyeztetett és a tűz oltásához szükséges területen minden tevékenységet korlátozhat, megtilthat, elrendelheti az illetéktelen vagy a veszélyeztetett személyek, valamint az anyagi javak eltávolítását, a terület kiürítését.

(4) A (2) bekezdés a) pontjában felsorolt szervek egységeinek a tűzoltásvezető csak a jelenlevő parancsnokaik, illetve vezetőik útján adhat utasítást a tűzoltásban való közreműködésre.

8. § (1) A tűzoltóság által a tűzoltás, a műszaki mentés vagy az ezzel kapcsolatos gyakorlatok során okozott kár, illetőleg a tűzjelzésben, tűzoltásban, műszaki mentésben közreműködőknek a közreműködésükkel, járműveik, eszközeik, felszereléseik igénybevételével közvetlen összefüggésben keletkezett, más forrásból meg nem térülő kárának megtérítésére – az elmaradt haszon kivételével –, ha e törvény kivételt nem tesz, a Polgári Törvénykönyv26 szabályait kell alkalmazni.

(2) Nem kell megtéríteni annak a kárát, aki a tüzet szándékosan vagy súlyos gondatlanságból okozta.

(3) A kártérítési, illetve kártalanítási ügyekben a kárt okozó tűzoltóság fenntartója jár el.

(4) Köteles a tűzoltással, műszaki mentéssel és ezek jelzésével kapcsolatosan keletkezett költségek megtérítésére az, aki

a) a beavatkozást igénylő eseményt szándékosan okozta;

b) a tűzoltásra vagy a műszaki mentésre vonatkozóan szándékosan megtévesztő jelzést adott;

c)27 gondatlansága miatt téves automatikus tűzátjelzés keletkezett.

A műszaki mentés

9. § A műszaki mentések jelzésére, a jelzés feltételeinek biztosítására, a műszaki mentésben való részvételre, irányítására – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az 5–7. §-okban foglaltakat kell értelemszerűen alkalmazni.

10. § (1) A tűzoltáson és a műszaki mentésen kívül a tűzoltóság egyéb beavatkozást az érdekelt kérelmére és költségére végezhet.

(2) A tűzoltási és a műszaki mentési eszközök térítés ellenében történő igénybevétele csak a riaszthatóság megtartása mellett történhet.

II. Fejezet

A TŰZVÉDELMI HATÓSÁGI FELADATOK28

Tűzvédelmi hatósági feladatok

11. §29 A tűzvédelmi hatóság külön jogszabályban meghatározott esetekben engedélyező, tiltó és korlátozó intézkedéseket tesz, a tűzesettel kapcsolatban tűzvizsgálati eljárást folytat le és hatósági bizonyítványt ad ki, valamint a tűzvédelmi kötelezettségeiket megsértőkkel szemben tűzvédelmi bírságot szab ki.

Tűzmegelőzési feladatok30

12. §31 (1) Aki

a) tűzoltó készülékek karbantartása és felülvizsgálata,

b) tűzoltó technika felülvizsgálata, javítása, ha a szolgáltatás végzése a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve, területi szervei, hivatásos tűzoltóságai, önkormányzati tűzoltóság, létesítményi tűzoltóság vagy tűzoltósági szolgáltatást nyújtó vállalkozás által készenlétben tartott tűzvédelmi technikára vonatkozó,

c) beépített tűzjelző berendezés vagy tűzoltó berendezés tervezése, kivitelezése, karbantartása, javítása, telepítése, felülvizsgálata,

d) tűzátjelzés fogadása, tűzjelző vagy tűzoltó központok, valamint tűzjelző és tűzoltó központok távfelügyelete,

e) tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezés,

f) tűzvédelmi szakvizsgáztatás

tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a tűzvédelmi hatóságnak bejelenteni. A bejelentésben – a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatokon túl – meg kell jelölni a bejelentő természetes személyazonosító adatait.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet csak az folytathat, aki rendelkezik a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter rendeletében meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(3) A tűzvédelmi hatóság az (1) bekezdés szerinti tevékenység végzésére jogosultakról nyilvántartást vezet, amely a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatokon túl tartalmazza

a) a tevékenység gyakorlására jogosult vagy képviselője telefonszámát, elektronikus levélcímét,

b) a szolgáltatás megkezdésének és befejezésének időpontját, valamint

c) az (1) bekezdés a) pontja szerinti tevékenység esetén a tűzoltókészülék-javító műhely címét.

13. §32 (1) Forgalomba hozni, beépíteni, használni és készenlétben tartani csak megfelelőségi igazolással rendelkező építési terméket, tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező tűzoltó-technikai terméket, tűz- vagy robbanásveszélyes készüléket, gépet, berendezést (a továbbiakban együtt: termék) lehet.

(2) Ha a tűzoltó-technikai termékre nincs tűzvédelmi biztonságossági követelmény, azt csak a tűzvédelmi hatóság vizsgálaton alapuló hatósági engedélye alapján lehet forgalomba hozni, beépíteni, használni és készenlétben tartani.

(3) Az e törvényben meghatározott technikai jellegű előírásoknak nem kell megfelelnie az olyan terméknek, amelyet az Európai Unió valamely tagállamában vagy Törökországban állítottak elő, illetve hoztak forgalomba, vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban (a továbbiakban: EGT-megállapodás) részes valamely EFTA-államban állítottak elő, az ott irányadó előírásoknak megfelelően, feltéve, hogy az irányadó előírások a közbiztonság, illetve az emberi egészség és élet védelme tekintetében az e törvényben meghatározottal egyenértékű védelmet nyújtanak.

(4) A hatósági engedélyezést megalapozó vizsgálati eljárásra a tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítvány kiadására vonatkozó szabályok az irányadók.

(5) A megfelelőségi igazolást, a tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítványt, illetve a (2) bekezdésben meghatározott hatósági engedélyt vissza kell vonni, ha a termék nem felel meg a megfelelőségi igazolásban, a tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítványban vagy a hatósági engedélyben megállapított követelményeknek.

(6)–(7)33

13/A. §34 (1)35 Termék tűzvédelmi megfelelősége tekintetében a tűzvédelemmel kapcsolatos piacfelügyeleti hatósági feladatokat ellátó szerv (a továbbiakban: piacfelügyeleti hatóság) jár el.

(2) Amennyiben a piacfelügyeleti hatóság megállapítja, hogy a rendeltetésszerűen használt termék tűzvédelmi szempontból veszélyezteti a biztonságot, megtiltja annak forgalomba hozatalát, forgalmazását, felhasználását, és piacfelügyeleti bírságot szabhat ki.

(3) A megfelelőségi igazolással, tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítvánnyal vagy a 13. § (2) bekezdésében meghatározott hatósági engedéllyel nem rendelkező termék forgalomba hozatalát a piacfelügyeleti hatóság megtiltja, és piacfelügyeleti bírságot szabhat ki.

(4)36 A piacfelügyeleti eljárásokban az ügyintézési határidő hatvan nap, amely egy alkalommal további hatvan nappal meghosszabbítható.

(5)37 A jogerősen kiszabott piacfelügyeleti bírság meg nem fizetése esetén a kiszabott összeget késedelmi pótlék terheli, amelynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. A piacfelügyeleti bírság és a késedelmi pótlék adók módjára behajtandó köztartozás.

Tűzvizsgálati feladatok38

14. §39 (1) A tűzvizsgálati eljárás ügyintézési határideje negyvenöt nap, amely egy alkalommal további negyvenöt nappal meghosszabbítható.

(2) A tűzvizsgálati eljárás során tartandó szemle a tűz keletkezési okának egyértelmű megállapítása és a bizonyítékok megsemmisülésének megelőzése érdekében haladéktalanul megtartható.

(3) Amennyiben nem állapítható meg egyértelműen, hogy a tűz mely tűzoltóság területén keletkezett, vagy a tűz több megye területére is kiterjed, a tűzvizsgálat lefolytatására jogosult szervet a közös felügyeleti szerv vezetője jelöli ki.

(4) A tűzvédelmi hatóság bűncselekmény gyanúja esetén értesíti az illetékes rendőri szervet, ha a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy katona, az illetékes katonai nyomozó hatóságot.

(5) A tűzoltóság, a tűzvizsgáló vagy a rendőrség kiérkezéséig köteles biztosítani a tűzeset helyszínét, továbbá azoknak a tárgyaknak, eszközöknek az őrzését, amelyek a bűncselekmény gyanújának bizonyítékául szolgálnak.

(6) A tűzoltóság felhatalmazott képviselője a rendőrség helyszínre érkezéséig jogosult a tűzeset helyszínén

a) a területet lezárni,

b) a veszélyeztetett területen lakókat, a lakóhelyük elhagyására kötelezni,

c) az ügyfelet, tanút a helyszínen tartózkodásra kötelezni,

d) a helyszínen tartózkodókat – a rendőrségről szóló törvény szabályainak megfelelő alkalmazásával – személyazonosságuk igazolására kötelezni,

e) helyszíni bírságot kiszabni.

III. Fejezet

A MAGÁNSZEMÉLYEK, A JOGI SZEMÉLYEK, VALAMINT A MAGÁN- ÉS JOGI SZEMÉLYEK
JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ SZERVEZETEINEK TŰZVÉDELEMMEL
ÉS MŰSZAKI MENTÉSSEL KAPCSOLATOS FELADATAI

A magánszemélyek tűzvédelemmel és műszaki mentéssel kapcsolatos feladatai

15. § (1) A magánszemélyeknek meg kell ismerniük és meg kell tartaniuk, illetőleg meg kell tartatniuk a tulajdonukban, használatukban levő épületek, lakások, járművek, gépek, berendezések, eszközök és anyagok használatára és működtetésére vonatkozó tűzmegelőzési szabályokat.

(2)40 A magánszemélyek kötelesek gondoskodni az (1) bekezdésben felsoroltaknak a jogszabályban meghatározott tűzvédelmi felülvizsgálatáról, és biztosítani a tűzvédelmi ellenőrzés lehetőségét.

16. § A magánszemélyeknek meg kell ismerniük a tűzesetek és a műszaki mentést igénylő balesetek, káresetek jelzésével, továbbá a tűz oltásával és a műszaki mentéssel kapcsolatos kötelezettségeiket.

17. § A magánszemélyek kötelesek gondoskodni arról, hogy a nevelésük, felügyeletük alatt álló személyek a 15. § (1) bekezdésében foglalt tűzvédelmi ismereteket megszerezzék, és tevékenységük során ne okozzanak tüzet vagy közvetlen tűzveszélyt.

A gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyeknek, a jogi személyeknek, a jogi és magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteinek tűzvédelemmel és műszaki mentéssel kapcsolatos feladatai

18. § (1)41 A gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyeknek, jogi személyeknek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteknek a létesítmények, az építmények, a technológiai rendszerek megvalósításával, üzemeltetésével, fejlesztésével összhangban gondoskodniuk kell a jogszabályokban meghatározott tűzvédelmi követelmények megtartásáról, valamint a tevékenységi körükkel kapcsolatos veszélyhelyzetek megelőzésének és elhárításának feltételeiről.

(2) Az (1) bekezdésben felsoroltak kötelesek

a)42 a közvetlen tűzvédelmüket szolgáló – jogszabályban, hatósági határozatban előírt – tűzvédelmi berendezést, készüléket, felszerelést, technikai eszközt állandóan üzemképes állapotban tartani, időszaki ellenőrzésükről, valamint az oltóvíz és egyéb oltóanyagok biztosításáról gondoskodni;

b) a tűzoltóság részére a tűz oltására, a műszaki mentésre szolgáló felkészítés érdekében – előzetes egyeztetés alapján – a helyszíni gyakorlatok megtartását lehetővé tenni és abban közreműködni;

c)43 a tevékenységi körükkel kapcsolatos tűzesetek megelőzésének és oltásának, valamint a műszaki mentésnek jogszabályokban meghatározott feltételeit biztosítani;

d) biztosítani a tűzvédelmi ellenőrzés lehetőségét.

(3) Az erdő és a parlag tűz elleni védelme – a tűzesetek megelőzése, a tűzoltás feltételeinek biztosítása – a tulajdonos, a kezelő, illetve használó feladata.

18/A. §44 (1) A tűzvédelmi, gazdasági és műemléki szempontból kiemelt fontosságú létesítményekre külön jogszabályban meghatározottak szerint a hivatásos tűzoltóság Tűzoltási és Műszaki Mentési Tervet (a továbbiakban: TMMT) készít.

(2) A létesítmény és a hozzá tartozó terület felett a rendelkezési jogot gyakorló a tűzoltóság írásos megkeresésére a TMMT elkészítéséhez szükséges műszaki és kapcsolattartási adatokat 30 napon belül köteles a hivatásos tűzoltóság rendelkezésére bocsátani.

(3) Az adatszolgáltatásra kötelezett a szöveges formátumú adatokat elektronikus úton, míg a műszaki rajzos, grafikus formátumúakat nyomtatott és elektronikus változatban kell átadnia a tűzoltóság részére.

(4) Az adatokban bekövetkezett változásokat a változást követően haladéktalanul, de legkésőbb írásban 8 napon belül be kell jelenteni a hivatásos tűzoltóságnak.

(5) A hivatásos tűzoltóság a részére átadott adatokat harmadik fél részére nem adhatja át, azokat a csak Tűzoltási Műszaki Mentési Tervek készítéséhez használhatja fel.

19. § (1) A gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyeknek, a jogi személyeknek, a jogi és a magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteinek, ha a munkavégzésben részt vevő családtagokkal együtt ötnél több munkavállalót foglalkoztatnak, vagy ha ötvennél több személy befogadására alkalmas létesítményt működtetnek, illetve a fokozottan tűz- és robbanásveszélyes besorolás esetén és kereskedelmi szálláshelyeken tűzvédelmi szabályzatot kell készíteniük.

(2)45 Az (1) bekezdésben felsoroltak kötelesek gondoskodni arról, hogy munkavállalóik (a munkavégzésben részt vevő családtagjaik) a jogszabályokban meghatározott előírások szerint végezzék a tevékenységüket vagy a létesítmény, építmény, helyiség igénybe vevői a tűzvédelmi szabályzatban foglaltakat megismerjék és megtartsák.

(3) Az (1) bekezdésben felsoroltaknak a fokozottan tűz- és robbanásveszélyes, a tűz- és robbanásveszélyes, valamint a tűzveszélyes tűzveszélyességi osztályba tartozó létesítményekben megfelelő szervezettel, tűzvédelmi szakképesítéssel rendelkező személlyel, illetőleg szolgáltatás igénybevételével kell gondoskodniuk a tűzvédelem biztosításáról.

20. § (1)46 A tűzvédelmi helyzetre kiható olyan tevékenységet, amely a létesítmény, az építmény, a helyiség vagy a szabadtér tűzveszélyességi osztályba sorolásának megváltoztatását teszi szükségessé, vagy a raktározás, termelés kapacitásának 15%-kal történő növelését eredményezi, a tevékenység megkezdése előtt legalább tizenöt nappal a kezdeményező a tűzvédelmi hatóságnál köteles bejelenteni.

(2) Minden új tűz- vagy robbanásveszéllyel járó készülék, gép, berendezés, technológia, anyag bevezetése, illetőleg alkalmazása előtt elsődlegesen a gyártó, amennyiben az nem gondoskodott arról, akkor a forgalomba hozó köteles a tűzvédelmi rendelkezések megállapítása céljából szükséges vizsgálatokat elvégezni, illetve elvégeztetni.

21. §47 (1) Minden építészeti-műszaki tervdokumentáció része a tűzvédelmi dokumentáció, amely tartalmazza törvény és annak végrehajtási rendeletében előírt tűzvédelmi követelményeknek való megfelelés dokumentálását tervekkel és műszaki leírásokkal.

(2) Az építészeti-műszaki dokumentáció részét képező tűzvédelmi dokumentációt csak az a természetes személy készíthet, aki rendelkezik a névjegyzéket vezető szerv engedélyével (tűzvédelmi tervezői jogosultság). A névjegyzéket vezető szerv az engedély megadásával egyidejűleg névjegyzékbe veszi a jogosultságot szerzett természetes személyt.

(3) A tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatása annak engedélyezhető, aki

a) büntetlen előéletű, rendelkezik az e törvény felhatalmazása alapján a Kormány által kiadott rendeletben meghatározott szakmai képesítéssel, szakirányú végzettséggel és megfelel az abban meghatározott egyéb feltételeknek, és a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló törvényben meghatározott területi mérnöki vagy építész kamarának a tagja, vagy

b) a szakterületnek megfelelő tűzvédelmi szakértő (építmények tűzvédelme, vagy építész-, vagy elektromos-, vagy gépész-, vagy vegyipari-, vagy olajipari-, vagy gázipari tűzvédelmi szakértő) jogosultsággal rendelkezik.

(4) A tűzvédelmi tervezői tevékenység engedélyezése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a kérelmező hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű, valamint nem áll a tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt.

(5) A kivitelező köteles a tűzvédelmi dokumentációban szereplő tűzvédelmi követelményeket a kivitelezés során megtartani, megvalósítani, a tervezési hiányosságok megszüntetését a tervezőnél és a beruházónál kezdeményezni.

(6) A tervezőnek és a kivitelezőnek az (1) bekezdésben foglaltak érvényesítéséről írásban kell nyilatkoznia.

(7) Hatósági ellenőrzés esetén a büntetlen előélet követelményének való megfelelést a tervező igazolja.

(8) Az egy naptári éven belül elvégzett több hatósági ellenőrzés esetén az első hatósági ellenőrzés alkalmával a (4) bekezdésben meghatározott hatósági bizonyítvány költségét a tervező, a második és a további hatósági ellenőrzés esetén a névjegyzéket vezető szerv viseli.

(9) A (4) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a névjegyzéket vezető szerv

a) a tűzvédelmi tervezői tevékenység engedélyezése iránti eljárás jogerős befejezéséig,

b) hatósági ellenőrzés esetén annak időtartama alatt,

c) a tűzvédelmi tervezői nyilvántartásból való törlésre irányuló eljárásban az eljárás jogerős befejezéséig

kezeli.

21/A. §48 (1) A névjegyzéket vezető szerv a tűzvédelmi tervezőkről nyilvántartást vezet, amely – a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvényben meghatározott adatokon túl – tartalmazza

a) a természetes személyazonosító adatokat,

b) az engedély azonosító számát,

c) az elérhetőségi címet (postacím, telefon, telefaxszám, e-mail).

(2) A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatokon túl a nyilvántartásnak az (1) bekezdés b) pontjában szereplő adatai is nyilvánosak. Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott adatok nyilvánossága tekintetében a tűzvédelmi tervező nyilatkozata irányadó.

22. § (1) Az általános és középiskolákban, a szakképző iskolákban, valamint a felsőoktatási intézményekben a tanulmányi követelményekbe építve, továbbá a szaktanfolyamokon, továbbképzéseken oktatni kell az általános és az egyes szakanyagokhoz kapcsolódó tűzvédelmi ismereteket. Az oktatásról a nevelési-oktatási intézmény és az oktatást végző szerv köteles gondoskodni.

(2) Jogszabályban meghatározott foglalkozási ágakban és munkakörökben csak tűzvédelmi szakvizsgával rendelkező személy foglalkoztatható. A tűzvédelmi szakvizsgáztatást az adott foglalkozási ágra (munkakörre) képesítést adó oktatás (szaktanfolyam) keretében az oktatást végző köteles megszervezni.

(3) A munkáltató köteles gondoskodni a munkavállalói, illetőleg a munkavégzésben részt vevő családtagjai tűzvédelmi oktatásáról és rendszeres továbbképzéséről, valamint arról, hogy azok a munkakörükkel, tevékenységükkel kapcsolatos tűzvédelmi ismereteket a foglalkoztatásuk megkezdése előtt elsajátítsák, a tűz esetén végzendő feladataikat megismerjék.

(4) A munkáltató azt a munkavállalót, illetőleg a munkavégzésben részt vevő családtagot, aki a tevékenységéhez szükséges tűzvédelmi ismeretekkel, illetőleg az előírt tűzvédelmi szakvizsgával nem rendelkezik, az adott tevékenységgel nem foglalkoztathatja.

IV. Fejezet

A TŰZVÉDELMI ÉS A MŰSZAKI MENTÉSI TEVÉKENYSÉG, VALAMINT A TŰZOLTÓSÁG IRÁNYÍTÁSA

A katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter irányító tevékenysége49

23. §50 (1) A tűzvédelem és a műszaki mentés, valamint a tűzoltóság tevékenységének központi irányítását – a 24. §-ban foglaltak kivételével – a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter a központi katasztrófavédelmi szerv vezetője útján gyakorolja.

(2) A katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter (1) bekezdésben meghatározott irányító jogköre – a bányák föld alatti részei és a (3) bekezdésben meghatározottak kivételével – a tűzvédelmet és a műszaki mentést ellátó és az abban közreműködő valamennyi szervre, minden tűzvédelmi és műszaki mentési ügyre és tevékenységre kiterjed.

(3) A katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter jogköre a Magyar Honvédség létesítményei tekintetében nem terjed ki a 24. § d) pontjában meghatározott rendelkezésre.

24. §51 A katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter

a)52 előkészíti a tűzvédelemre, a műszaki mentésre és a tűzoltóságra vonatkozó magasabb szintű jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a nemzetközi szerződések tervezeteit, és a hatáskörébe tartozó rendeletalkotás és normatív utasítás kiadása útján, az érdekelt miniszterekkel egyetértésben szabályozza a tűzvédelmet és a műszaki mentést,53

b) egyetértési jogot gyakorol a más miniszter által tervezett – a tűzvédelmet, a műszaki mentést és a tűzoltóságot érintő – szabályozásokkal kapcsolatban;

c)54 a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve vezetőjének javaslatára dönt a hivatásos tűzoltóság létrehozásáról és megszüntetéséről,

d) meghatározza a tűzoltási, műszaki mentési és az ezekhez kapcsolódó tűzvédelmi technika tervezése, fejlesztése, rendszeresítése, ellenőrzése, felülvizsgálata és javítása követelményeit;

e) meghatározza a tűzoltóság tagjaira vonatkozó szakmai képesítési követelményeket, a képzés rendszerét és elveit;

f)55 gyakorolja a hivatásos tűzoltóság, valamint a tűzoltó szakiskolák hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyával kapcsolatban, illetve társadalombiztosítási ellátásáról szóló jogszabályok alkalmazása során a feladatkörrel rendelkező minisztert megillető jogokat;

g)56

h) meghatározza a tűzoltóság szakmai információs és adatszolgáltatási rendszerét.

A központi katasztrófavédelmi szerv vezetőjének irányító tevékenysége57

24/A. §58 A hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve vezetője

a) irányítja a hivatásos tűzoltóság tevékenységét,

b) közvetlen utasítással irányítja a tűzoltóság egységeinek a tűzoltási és műszaki mentési feladatokban történő részvételét, az ezzel kapcsolatos felkészítést, jelentéstételt, működési területük elhagyását, továbbá rendkívüli készenléti szolgálatuk elrendelését,

c) kezdeményezi a hivatásos tűzoltóság létrehozását, megszüntetését,

d) kinevezi és felmenti a tűzoltó parancsnokot, gyakorolja a vele kapcsolatos – jogszabályban meghatározott – munkáltatói jogköröket,

e) kiadja a tűzoltóságok Szerelési Szabályzatát, a rendkívüli állapotban alkalmazandó Tűzoltási és Műszaki Mentési Szabályzatát, a tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési tevékenységének részletes szabályait, a hivatásos tűzoltóságok működési területét, a hivatásos tűzoltóságok készenlétben tartandó legkisebb gépjármű és technikai eszközállományát és műszaki megfelelőségük ellenőrzésének rendjét, a hivatásos tűzoltóságok létszámát és szervezési kategóriába sorolását, és a tűzoltósport versenyszabályzatát,

f) koordinálja és ellenőrzi az önkormányzati tűzoltóságok költségvetés tervezésével kapcsolatos feladatait,

g) folyamatosan ellenőrzi az önkormányzati tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek költségvetési és egyéb forrásból származó pénzeszközei felhasználását,

h) a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve útján ellenőrzi az önkormányzati tűzoltóság, a létesítményi tűzoltóság és a tűzoltási és műszaki mentési feladatokat ellátó önkéntes tűzoltó egyesület tevékenységét.

25. §59

26. §

A megyei tűzoltóparancsnok tevékenysége60

27. §

A helyi önkormányzatok tűzoltósággal kapcsolatos tevékenysége

28. §61 (1) A települési önkormányzat képviselő-testülete

a) hozzájárulhat a hivatásos tűzoltóság, valamint hozzájárul – amennyiben területén működik – az önkormányzati tűzoltóság és az önkéntes tűzoltó egyesület fenntartásához,

b) önkormányzati tűzoltóság, önkéntes tűzoltó egyesület alapításában vehet részt,

c) gondoskodik az önkormányzati tűzoltóság fenntartásáról, működtetéséről és fejlesztéséről,

d) közreműködik a tűzoltási és műszaki mentési feladatok ellátásában közreműködő önkéntes tűzoltó egyesület fenntartásában, működtetésében és fejlesztésében,

e) hozzájárulhat más tűzoltóság létesítéséhez, fenntartásához, fejlesztéséhez.

(2) Az önkormányzati tűzoltósággal rendelkező települési önkormányzat képviselő-testülete

a) elrendelheti az irányítása alá tartozó tűzoltóság rendkívüli készenléti szolgálatát,

b) beszámoltatja az önkormányzati tűzoltóparancsnokot.

(3) Az önkormányzati tűzoltósággal rendelkező települési önkormányzat képviselő-testülete a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter tájékoztatása mellett megszüntetheti az önkormányzati tűzoltóságot. A minisztert a döntésről legalább fél évvel a megszüntetés tervezett időpontja előtt kell értesíteni.

29. § (1) A településen az oltóvíznyerési lehetőségek biztosítása az önkormányzat feladata.

(2) Az e törvény 1. §-a (1) bekezdésének b) pontjában felsoroltak az általuk működtetett létesítmények oltóvíz ellátásáról saját maguk kötelesek gondoskodni.

(3) Az önkormányzatok részt vesznek a lakosság tűzvédelmi felvilágosításában, a tűzvédelmi propagandában.

V. Fejezet

A TŰZOLTÓSÁG

A hivatásos tűzoltóság62

30. §63 (1) A hivatásos tűzoltóság a hivatásos katasztrófavédelmi szerv helyi szerve.

(2) Hivatásos tűzoltóságot a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve vezetőjének javaslatára a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter alapíthat.

(3) A hivatásos tűzoltóság vezetőjének kinevezését megelőzően a kinevezési jogkör gyakorlója kikéri a működési területen működő települési – Budapesten a fővárosi kerületi – önkormányzatok képviselő-testületének a véleményét. A szükségessé váló felmentésről az érintett önkormányzatokat – az érintettel történő közléssel egyidejűleg – tájékoztatni kell.

(4) Ha a települési önkormányzatok többsége, illetve a fővárosi önkormányzat a kinevezéssel szemben foglal állást, és a kinevezési jogkör gyakorlója nem állít újabb jelöltet, döntése szakmai indokairól az érintett önkormányzatokat állásfoglalásban tájékoztatja.

(5) A tűzoltó parancsnok vagy kijelölt helyettese évente beszámol a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról.

(6) Ha a beszámolót a települési önkormányzatok többsége, illetve a fővárosi önkormányzat nem fogadja el, három hónapon belül újabb beszámolót kell tartani. Ismételt elutasítás esetén a települési önkormányzatok többsége a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve vezetőjéhez, a fővárosi önkormányzat közgyűlése a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve vezetőjéhez fordulhat. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve, illetve a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve vezetője köteles az önkormányzatok által meghatározott kérdésekre is kiterjedő átfogó vizsgálatot tartani, ennek keretében a tűzoltó parancsnok felelősségét, illetve alkalmasságát megvizsgálni. A vizsgálat eredményéről az önkormányzatokat tájékoztatni kell. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve, illetve a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve vezetője köteles a tűzvédelmi feladatok ellátása érdekében a vizsgálat szerint szükséges szolgálatszervezési, szervezeti, személyi és belső irányítási intézkedéseket megtenni.

31. §64 A hivatásos tűzoltóság

a) tűzoltási és műszaki mentési tevékenységet végez, és közreműködik közvetlen tűz- és robbanásveszély esetén a biztonsági intézkedések végrehajtásában, ennek érdekében állandó készenléti jellegű szolgálatot tart,

b) a Kormány által rendeletben meghatározott tűzvédelmi hatósági feladatokat lát el,

c) székhelyén az önkormányzat kérésére közreműködik egyes, speciális felkészültséget vagy eszközöket igénylő a középületek biztonságos üzemeltetését szolgáló feladatok ellátásában,

d) ellenőrzi az önkormányzati tűzoltóság, a létesítményi tűzoltóság és a tűzoltási és műszaki mentési feladatokat ellátó önkéntes tűzoltó egyesület tevékenységét.

32. § (1) A hivatásos tűzoltóság és a tűzoltó szakiskolák hivatásos szolgálati viszonyban álló tagjai a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény hatálya alá tartoznak.

(2) A hivatásos tűzoltóság és a tűzoltó szakiskolák polgári állományú tagjai köztisztviselők vagy közalkalmazottak.

Az önkéntes tűzoltó egyesület65

33. §66 (1)67 Az önkéntes tűzoltó egyesület a településen a tűzmegelőzési, valamint a tűzoltási és műszaki mentési feladatok ellátásában közreműködő egyesület, amely alapszabályában ezt tevékenysége céljaként rögzítette.

(2) Az önkéntes tűzoltó egyesület tűzmegelőzési, tűzoltási és műszaki mentési tevékenységben való közreműködésére (a továbbiakban: szaktevékenység) e törvényt kell alkalmazni.

(3) Az önkéntes tűzoltó egyesület szaktevékenysége során a tűzmegelőzés körében tájékoztathatja a lakosságot az időszerű tűzvédelmi feladatokról, a lakosság részére tűzvédelemmel kapcsolatos más információs tevékenységet végezhet.

(4) Az önkéntes tűzoltó egyesület szaktevékenysége során a tűzoltási és műszaki mentési tevékenység körében

a) az általa észlelt segélykérést továbbítja a hivatásos tűzoltósághoz vagy az önkormányzati tűzoltósághoz,

b) a hivatásos tűzoltóság vagy önkormányzati tűzoltóság helyszínre érkezéséig minden tőle elvárhatót megtesz a tűz továbbterjedésének megakadályozására, a tűz oltására, a sérült vagy egyébként veszélyben lévő személyek részére történő segítségnyújtásra, a balesetek megelőzésére,

c) az eseményt észlelőket a helyszínen maradásra, a helyszínen tartózkodókat az általános segítségnyújtási kötelezettség körében a segítségnyújtásban való közreműködésre kérheti fel,

d) a hivatásos tűzoltóság vagy önkormányzati tűzoltóság helyszínre érkezését követően a tűz oltásában, illetve a műszaki mentésben a tűzoltásvezető intézkedésének megfelelően működik közre.

(5) A hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve és a hivatásos tűzoltóság ellenőrzi az önkéntes tűzoltó egyesület szakmai tevékenységét. Ha az ellenőrzés során hiányosságot tapasztal, az önkéntes tűzoltó egyesületet a hiányosságok pótlására hívja fel.

33/A.68 (1) Szaktevékenységet az önkéntes tűzoltó egyesületnek csak olyan nagykorú, cselekvőképes, külön jogszabályban meghatározott szakmai képesítéssel rendelkező tagja végezhet, aki életkoránál, egészségi, fizikai állapotánál fogva alkalmas és erre önként vállalt kötelezettséget.

(2) A szaktevékenység végzésére vonatkozó kötelezettségvállalást teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni, és azt az önkéntes tűzoltó egyesület szaktevékenységet irányító tagjának át kell adni, aki azt visszavonásig őrzi. A kötelezettségvállalást tartalmazó nyilatkozat bármikor, határidő nélkül visszavonható.

33/B. §69 (1) Az önkéntes tűzoltó egyesület tagjának a szaktevékenység végzésével kapcsolatos elmaradt jövedelmének és költségeinek megtérítésére az önkéntes tűzoltó egyesület alapszabálya az irányadó.

(2) Az önkéntes tűzoltó egyesület tagja szaktevékenysége teljesítése során keletkezett kárának megtérítésére a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) e törvényben foglalt eltérésekkel irányadó.

33/C. §70 Az önkéntes tűzoltó egyesületnek a szaktevékenységet végző tagja mentesíthető részben vagy teljesen a helyi adó megfizetése alól.

33/D. §71 Az önkéntes tűzoltó egyesület szaktevékenységet irányító tagjaként azt lehet kijelölni, aki a külön jogszabályban előírt képesítéssel rendelkezik.

33/E. §72 (1) Az önkéntes tűzoltó egyesület a szaktevékenység végzésére írásban megállapodást köt a hivatásos tűzoltósággal.

(2) Az együttműködési megállapodás megkötésének feltétele, hogy

a) az önkéntes tűzoltó egyesület szaktevékenységet irányító tagja a külön jogszabályban előírt képesítéssel rendelkezik, és

b) az egyesület működése egyébként megfelel az e törvényben meghatározott feltételeknek.

(3) Együttműködési megállapodás határozatlan időre köthető, és azt az önkéntes tűzoltó egyesület az együttműködési megállapodásban meghatározott határidővel írásban indokolás nélkül felmondhatja.

(4) A hivatásos tűzoltóság az együttműködési megállapodást írásban, azonnali hatállyal csak akkor mondhatja fel, ha

a) az együttműködési megállapodás megkötésének bármely feltétele a továbbiakban már nem áll fenn,

b) az önkéntes tűzoltó egyesület a jogszabályokban foglalt előírásokat ismételten vagy súlyosan megsérti.

(5) Az együttműködési megállapodást bármely fél megfelelő indokolással, írásban, azonnali hatállyal felmondhatja, ha a másik fél az együttműködési megállapodásból folyó kötelezettségeit ismételten vagy súlyosan megszegi.

(6) A hivatásos tűzoltóság és az önkéntes tűzoltó egyesület közötti együttműködési megállapodás megkötését, annak megszüntetését a hivatásos tűzoltóság székhelye szerint illetékes hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szervének kell jelenteni.

(7) Az együttműködési megállapodásra egyebekben a Ptk. az irányadó.

33/F. §73 (1) Az együttműködési megállapodásban rögzíteni kell

a) az önkéntes tűzoltó egyesületnek a szaktevékenység ellátására vonatkozó kötelezettségvállalását, különösen az annak érdekében vállalt szolgálati rendjét, értesíthetőségének módját, szakmai igénybevehetőségének körét, és azt, hogy az önkéntes tűzoltó egyesület a szaktevékenységet milyen földrajzi területen látja el (a továbbiakban: tevékenységi terület),

b) tűzoltóság részéről az önkéntes tűzoltó egyesület szaktevékenysége ellátásának elősegítésére vonatkozó kötelezettségvállalást, így különösen a szakmai továbbképzés, gyakorlat szervezését az önkéntes tűzoltó egyesület részére, az időszerű tűzvédelmi feladatokra vonatkozó, az önkéntes tűzoltó egyesület tűzmegelőzési tevékenységéhez, a lakosság tájékoztatásához szükséges adatoknak az önkéntes tűzoltó egyesület rendelkezésre bocsátásának rendjét,

c) az önkéntes tűzoltó egyesületet tevékenységi területén keletkezett tűzesetről, műszaki mentésről, katasztrófáról való kölcsönös értesítés rendjét.

(2) Az önkéntes tűzoltó egyesület a megállapodásban vállalhatja, hogy kivételes esetben – a hivatásos tűzoltóság kérésére – tevékenységi területén kívül is végez szaktevékenységet.

(3) Az önkéntes tűzoltó egyesület a szaktevékenység ellátásáért díjazást nem köthet ki.

(4) A hivatásos tűzoltóság a vele megállapodást kötő tűzoltó egyesületnek támogatást nyújthat.

33/G. §74 Az önkéntes tűzoltó egyesület a működés, a fenntartás, valamint a létesítés, a fejlesztés és felújítás költségeihez pályázatot nyújthat be a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által vezetett minisztériumhoz.

Az önkormányzati tűzoltóság75

34. §76 (1) Az önkormányzati tűzoltóság a települési önkormányzat vagy az önkormányzati társulás és az önkéntes tűzoltó egyesület által közösen vagy a települési önkormányzat vagy az önkormányzati társulás által önállóan alapított köztestület, amely a települési önkormányzat vagy az önkormányzati társulás közigazgatási területén, a hivatásos tűzoltósággal kötött együttműködési megállapodás alapján és annak szakmai iránymutatása alapján tűzoltási és műszaki mentési célokra folyamatosan igénybe vehető készenléti szolgálatot lát el és közreműködik közvetlen tűz- és robbanásveszély esetén a biztonsági intézkedések végrehajtásában. Az önkormányzati tűzoltóság kérheti közhasznúsági nyilvántartásba vételét.

(2) Az önkormányzati tűzoltóság parancsnokát a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve vezetője egyetértésével a köztestület nevezi ki.

(3) Az önkormányzati tűzoltóság székhelye szerinti települési önkormányzat részére a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve költségvetéséből erre a célra biztosított költségkeret mértékéig az általuk végzett feladattal arányos költségfedezetet biztosítja.77

A létesítményi tűzoltóság

35. § (1)78 A létesítményi tűzoltóság a gazdálkodó szervezet tevékenységével összefüggő tűzoltási és más műszaki mentési feladatok elsődleges ellátására létrehozott és fenntartott szervezet. A létesítményi tűzoltóságot több gazdálkodó szervezet közösen is létrehozhatja és fenntarthatja.

(2)79 A létesítményi tűzoltóság a fenntartó szervezetén belül, annak szervezeti egységeként, gazdasági társaságként vagy kooperációs társaságként, illetve más nonprofit gazdasági társaságként is működhet.

(3) A létesítményi tűzoltóság vezetőjét (parancsnokát) a munkáltató nevezi ki és menti fel.

(4) Jogszabály a gazdálkodó szervezetet vagy más jogi személyt létesítményi tűzoltóság működtetésére kötelezhet.

(5) A fenntartó szervezetén belüli létesítményi tűzoltóság főfoglalkozású, továbbá alkalomszerűen igénybe vehető létesítményi tűzoltókból is állhat. Készenléti szolgálatot a fenntartó által meghatározottak szerint lát el.

Az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóságra vonatkozó közös rendelkezések80

36. §81 (1) Az önkormányzati, vagy a létesítményi tűzoltóság feladatainak ellátására a 35. § (1) bekezdés szerint létesítésre kötelezettek megállapodást köthetnek egymással, illetve a települési önkormányzattal.

(2) Az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóság létrehozását és megszüntetését, továbbá a tűzoltói feladatok ellátására kötött megállapodást a működési terület szerinti hivatásos tűzoltóságnak be kell jelenteni.

(3) Az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóság esetében a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve és a hivatásos tűzoltóság ellenőrzi a tűz elleni védekezési, műszaki mentési tevékenység végrehajtását, az ehhez szükséges személyi, és technikai feltételek meglétét, a tűz elleni védekezési, műszaki mentési feladatokra való felkészültség és felkészülés helyzetét.

(4) Ha a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve és a hivatásos tűzoltóság a (3) bekezdésben meghatározott ellenőrzés során hiányosságot tár fel, a mulasztót annak pótlására hívja fel.

(5) Ha az önkormányzati tűzoltóság a hiányosság pótlása iránt nem, vagy nem megfelelően intézkedik, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve a 34. § (3) bekezdése szerinti költségfedezetet a hiányosságból eredő feladatellátási-képesség csökkenésével arányos módon csökkenti.

37. §82 (1) Az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóknak a tűzoltás, műszaki mentés, az ezekre való felkészítés és a rendkívüli készenléti szolgálat időtartamára a munkahelyén történt munkavégzési kötelezettség alóli felmentés miatt kiesett jövedelmét az igénybe vevő téríti meg.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feladat ellátására igénybe vett önkormányzati és létesítményi tűzoltó élelmezéséről és elszállásolásáról, valamint a felmerült szükségszerű és indokolt költségeinek megtérítéséről az igénybe vevő köteles gondoskodni.

(3) Az önkormányzati önkéntes és a létesítményi tűzoltó kiesett jövedelme, illetve az általa elszenvedett kár megtérítésére, illetve kártalanítására, ha az igénybevétel

a) a székhely szerinti vagy az alapító önkormányzati társulás településeinek közigazgatási határain belül történt, akkor a székhely szerinti települési önkormányzat, illetve a létesítmény fenntartója,

b) az a) pontban meghatározott területen kívül történt, akkor külön jogszabályban meghatározott módon a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve

köteles, amennyiben azok más jogviszonyból nem térülnek meg.

38. §83 A készenlétet ellátó önkormányzati és létesítményi tűzoltó mentesíthető részben vagy teljesen a helyi adó megfizetése alól.

39. §84 (1) Az önkormányzati és a létesítményi tűzoltó, valamint az önkéntes tűzoltó egyesület tagja a ruházati és öltözködési szabályzatnak megfelelő egyenruha viselésére jogosult.

(2) A viselt egyenruha a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek vagy más hatóság tagjainak egyenruhájához való hasonlósága miatt megtévesztésre nem lehet alkalmas.

(3) Az önkormányzati és a létesítményi tűzoltó, valamint az önkéntes tűzoltó egyesület tagja a hatósági jellegre utaló, megtévesztésre alkalmas egyéb jelzést vagy címet, rangjelzést nem használhat, illetve gépjárművön csak az önkormányzati, illetve létesítményi tűzoltóság feliratot helyezheti el, az önkéntes vagy létesítményi tűzoltóság bejegyzett elnevezésével.

(4) Az önkormányzati, a létesítményi tűzoltó és az önkéntes tűzoltó egyesület tagja részére – a képesítési követelmények megszerzését követően – a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve egységes igazolványt ad ki.

(5) Az igazolvány adattartalma:

a) az önkormányzati, létesítményi tűzoltóság, az önkéntes tűzoltó egyesület megnevezése,

b) a tűzoltó, az önkéntes tűzoltó egyesület tagja arcfényképe,

c) a tűzoltó, az önkéntes tűzoltó egyesület tagja neve,

d) az igazolvány érvényességi ideje.

(6) Az (5) bekezdésében meghatározott igazolványt a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve a (7) bekezdés alapján vezetett nyilvántartás alapján állítja ki. Az igazolványt a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve az érvényességi idő lejártakor visszavonja vagy megújítja.

(7) A hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve az önkormányzati, a létesítményi tűzoltó és az önkéntes tűzoltó egyesület tagja nyilvántartási számmal történő azonosítása, az önkormányzati, létesítményi tűzoltóság és az önkéntes tűzoltó egyesület tevékenysége jogszabályoknak megfelelő működése ellenőrzése érdekében az önkormányzati, létesítményi tűzoltók és az önkéntes tűzoltó egyesület tagjáról vezetett nyilvántartásban (a továbbiakban: nyilvántartás) rögzíti:

a) az önkormányzati, létesítményi tűzoltó, az önkéntes tűzoltó egyesület tagja családi és utónevét, születési családi és utónevét, születési helyét, idejét, anyja nevét, lakcímét, értesítési címét,

b) a képesítési követelményeknek való megfelelést igazoló okmány számát, a képző intézmény megnevezését, a kiállítás időpontját,

c) az önkormányzati, létesítményi tűzoltó, az önkéntes tűzoltó egyesület tagja nyilvántartásba történő felvételének napját,

d) annak az önkormányzati, létesítményi tűzoltóságnak, önkéntes tűzoltó egyesületnek a bejegyzett elnevezését és székhelyét, amelynek tagja,

e) az önkormányzati, létesítményi tűzoltó, az önkéntes tűzoltó egyesület tagja igazolványának számát, kiállításának keltét,

f) az igazolvány cseréje, pótlása tényét, illetve ezek megtagadásának tényét,

g) az igazolvány visszavonásának és érvénytelenségének tényét, a törlés időpontját és okát,

h) az önkormányzati, létesítményi tűzoltó alkalmazása és az önkéntes tűzoltó egyesület tagja tagsága megszűnésének tényét és időpontját.

(8) A (7) bekezdés szerinti adatokat és az azokban bekövetkezett változásokat az önkormányzati, létesítményi tűzoltóság vezetője, az önkéntes tűzoltó egyesület vezetője 15 napon belül szolgáltatja.

(9) A hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve a nyilvántartásába kizárólag az e törvényben meghatározott esetben jogosult adatokat bejegyezni, valamint a nyilvántartásból adatot törölni.

(10) A nyilvántartásból – jogszabályban meghatározott módon – a (7) bekezdésben meghatározott célra a hivatásos katasztrófavédelmi szerv számára szolgáltatható adat.

(11) Az önkormányzati, létesítményi tűzoltói tevékenység, az önkéntes tűzoltó egyesületi tagság megszűnése, és az önkormányzati, létesítményi tűzoltó, az önkéntes tűzoltó egyesület tagjának halála esetén adatainak a nyilvántartásban történő kezelését meg kell szüntetni. Az adatokat a nyilvántartásban történő kezelés megszüntetésétől számított legfeljebb 5 évig a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve az önkormányzati, létesítményi tűzoltó, az önkéntes tűzoltó egyesület tagja tevékenysége későbbi ellenőrzése céljából tovább tárolhatja.

40. §85 A rendvédelmi szervek kártérítési felelősségéről rendelkező jogszabályokat az önkormányzati és a létesítményi tűzoltókra is alkalmazni kell. Az ennek alapján járó összeget az igénybe vevő fizeti meg.

A tűzoltóság anyagi, pénzügyi ellátása

41. §86 (1) A hivatásos tűzoltóság létesítésének, működésének, fenntartásának, fejlesztésének költségeit a központi költségvetés a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve költségvetésén keresztül biztosítja.

(2) A központi költségvetésből történő támogatás mértékének meghatározása során a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve által meghatározott, és a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által jóváhagyott állománytáblázatban és gépjárműállomány-táblázatban rögzítetteket kell alapul venni.

(3) A hivatásos tűzoltóság és az önkormányzati tűzoltóság fenntartásával és működésével kapcsolatos rendkívüli kiadások fedezetét a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve költségvetésében kell biztosítani. Ebből kell gondoskodni a működési területen kívüli vonulások költségeiről. A szolgálati feladatok ellátása során súlyos munkabalesetet szenvedett tűzoltók kártérítésére szolgáló fedezetet a munkáltató köteles biztosítani.

(4) A tűzoltóság fenntartója a tűzoltóság készenléti szolgálatot, és a tűzoltás irányítását ellátó tagjai részére szolgálati tevékenységükre vonatkozóan köteles élet- és balesetbiztosítást kötni.

(5) Az önkormányzati tűzoltóságok létesítésével, fejlesztésével, fenntartásával és működésével kapcsolatos költségek fedezetéről a székhely szerinti települési önkormányzat, és az önkormányzati tűzoltóság által védett települések önkormányzatai, valamint az általuk végzett feladattal arányosan a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szervén keresztül a központi költségvetés gondoskodik.

(6) A hivatásos katasztrófavédelmi szerv, valamint az önkormányzati tűzoltóság tagjai, továbbá az önkéntes tűzoltó egyesületek szaktevékenységet irányító tagja a külön jogszabályban előírt képesítés megszerzésére kötelezett.

(7) A képzés költségeit – a külön jogszabályban meghatározott kivételekkel – a küldő szerv vagy a hallgató viseli.

42. § A létesítményi tűzoltóság létesítésével, fejlesztésével, fenntartásával és működésével kapcsolatos költségek fedezetéről a tűzoltóság létesítője gondoskodik.

VI. Fejezet

VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

43. § (1) Tűzvédelmi bírság fizetésére a magánszemélyek, a jogi személyek, és ezek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetei kormányrendeletben meghatározottak szerint kötelezhetők.

(2)87 A tűzvédelmi hatóság tűzvédelmi bírságot a jogszabályban előírt tűzvédelmi kötelezettségek megsértése esetén szabhat ki.

(3)88 A jogerősen kiszabott tűzvédelmi bírság meg nem fizetése esetén a kiszabott összeget késedelmi pótlék terheli, amelynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. A tűzvédelmi bírság és a késedelmi pótlék adók módjára behajtandó köztartozás.

44. §89 (1)90 A biztosító köteles a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény 1. számú melléklete „A” részének 3–5., 6. a) és 7–11. pontjaiban, valamint a „B” részének b), d)–e) alpontjaiban meghatározott biztosítási ágazatokból befolyt biztosítási díjak 1,5%-át hozzájárulás címén – a hivatásos tűzoltóságok és az önkormányzati tűzoltóságok részére a laktanya-építési beruházáshoz, felújításhoz, a tűzoltáshoz és műszaki mentéshez, valamint a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által felügyelt tűzjelzési és monitoring lakossági riasztó-tájékoztató eszközök létesítésére, üzemeltetésére, fejlesztésére és az általa alapított, a szakágazat képzési feladatait ellátó oktatási intézmény létesítésére, valamint tűzoltó célú szakképzéséhez szükséges technikai eszközök, felszerelések fejlesztésének, felújításának céljára – a központi költségvetésbe befizetni. A hozzájárulás alapjának meghatározása során csak azokból a biztosítási szerződésekből befolyt díjakat kell figyelembe venni, ahol a kötelezettségvállalás tagállama Magyarország, ideértve azt az esetet is, ha a kockázatviselés helye egy másik tagállam.

(2) Az (1) bekezdés szerinti hozzájárulás fizetésére köteles az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban székhellyel rendelkező, vagy harmadik országbeli biztosító magyarországi fióktelepe, valamint a határon átnyúló szolgáltató is, ha a kockázat felmerülésének helye a Magyar Köztársaság.

(3)91

45. §92

46. § (1)93 A központi katasztrófavédelmi szerv és szervei, valamint a tűzoltó szakiskolák használatában lévő ingatlanok és ingóságok állami tulajdont képeznek.

(2)94 A területi katasztrófavédelmi szervet, valamint a tűzoltó szakiskolát ingyenes használati jog illeti meg a használatukban lévő, de nem állami tulajdonban álló ingatlanok és ingóságok tekintetében.

(3)–(4)95

(5) A tűzoltóság vonatkozásában központi gazdálkodás körébe tartoznak:

a) a tűzoltóságok beruházására, fejlesztésére szolgáló központi költségvetési előirányzat;

b) a rendkívüli események, ideértve a szolgálati feladatok során súlyos munkabalesetet szenvedett tűzoltó kártérítése folytán felmerülő többletköltségek, továbbá a tűzoltóságnak a működési területén kívüli igénybevételével keletkező költségek fedezetére szolgáló költségvetési előirányzat;

c) radiológiai, biológiai és vegyi védelmi eszközök, minősített időszaki készletek;

d)96 a területi katasztrófavédelmi szerv javítóműhelyeinek felszerelése, berendezése, alkatrészkészlete;

e) az országos és a megyei kiképzőbázisok működtetésével kapcsolatos költségvetési előirányzatok.

(6)97 Az (5) bekezdés a)–b) és e) pontjában említett költségvetési eszközzel a központi katasztrófavédelmi szerv, a c)–d) pontokban foglaltakkal a területi katasztrófavédelmi szerv gazdálkodik.

46/A. §98 (1) Ha jogszabály tűzvédelmi szakterületen szakértő igénybevételét írja elő, vagy szakértő igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg, – az igazságügyi szakértőkről szóló törvény szerint igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértő kivételével – szakértőként kizárólag a tűzvédelmi hatóság engedélyével rendelkező személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak az ilyen személy igénybevételéhez fűződnek.

(2)99 Az (1) bekezdés szerinti szakértői tevékenység folytatását a tűzvédelmi hatóság annak engedélyezi, aki büntetlen előéletű, nem áll a tűzvédelmi szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint rendelkezik a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter rendeletében meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(3) A tűzvédelmi hatóság a szakértői tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező személyekről nyilvántartást vezet, amely – a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatokon túl – tartalmazza

a) a természetes személyazonosító adatokat,

b) az elérhetőségi címet (postacím, telefon-, telefaxszám, e-mail),

c) a szakértői igazolvány számát, a kiadás időpontját, valamint

d) a tűzvédelmi szakterület megnevezését.

(4) A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatokon túl a nyilvántartásnak a (3) bekezdés b)–d) pontjában szereplő adatai is nyilvánosak.

(5) A tűzvédelmi hatóság az engedély megadásával egyidejűleg tűzvédelmi szakértői igazolványt állít ki. A hatósági igazolvány tartalmazza a szakértő természetes személyazonosító adatait, a tűzvédelmi szakterület megnevezését, a szakértői igazolvány számát, a kiadás időpontját. A hatósági igazolványon a hitelessége igazolásához szükséges további – nem személyes – adatok is feltüntethetőek.

(6) A szakértő szakértői tevékenységének megszüntetése, illetőleg halála esetén adatainak a nyilvántartásban történő kezelését meg kell szüntetni. Az adatokat a nyilvántartásban történő kezelés megszüntetésétől számított legfeljebb tíz évig a központi katasztrófavédelmi szerv a szakértői vélemény jogszerűségének későbbi ellenőrzése céljából tovább tárolhatja.

46/B. §100 (1) A 46/A. § (1) bekezdése szerinti szakértői tevékenység engedélyezése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a kérelmező hatósági bizonyítvánnyal igazolhatja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű, valamint nem áll a tűzvédelmi szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, vagy kéri, hogy e tények fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv a tűzvédelmi hatóság részére – annak a szakértői tevékenység gyakorlásához szükséges engedély iránti kérelem elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján – továbbítsa. Az adatigénylés során a tűzvédelmi hatóság a (2) bekezdésben meghatározott adatokat igényelheti a bűnügyi nyilvántartó szervtől.

(2) A tűzvédelmi hatóság a tűzvédelmi szakértői tevékenység folytatásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a szakértő büntetlen előéletű, és nem áll a tűzvédelmi szakértői tevékenységet kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a tűzvédelmi hatóság adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag arra irányulhat, hogy a szakértő büntetlen előéletű-e, valamint, hogy a tűzvédelmi szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(3) Az (1) és (2) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a tűzvédelmi hatóság

a) a tűzvédelmi szakértői tevékenység engedélyezése iránti eljárás jogerős befejezéséig,

b) a tűzvédelmi szakértő nyilvántartásba vétele esetén a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a nyilvántartásból való törlésre irányuló eljárásban az eljárás jogerős befejezéséig

kezeli.

47. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg:

a)101 a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezeteket, továbbá a tűzvédelmi hatóság tevékenységének részletes szabályait;102

b) a tűzvédelmi bírságra vonatkozó szabályokat;103

c) a tűzoltóságok tagjaira vonatkozó élet- és baleset-biztosítási kötelezettséget;104

d) a létesítményi tűzoltóságra vonatkozó részletes szabályokat;105

e)106 az önkormányzati tűzoltóság létesítésének, működésének feltételeit, feladatát;107

f)108 a tűzvédelmi bírság, valamint e törvény 44. §-a alapján fizetendő hozzájárulás befizetési és elszámolási rendjét, valamint felhasználásának és ellenőrzésének módját;109

g)110 a tűzvédelemmel kapcsolatos piacfelügyeleti hatósági feladatokat ellátó szervet, továbbá a tűzvédelemmel kapcsolatos piacfelügyeleti hatósági eljárás részletes szabályait;111

h)112 a központi és a területi katasztrófavédelmi szervet;

i)113 a tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának részletes feltételeit, a névjegyzék személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, továbbá a tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartása esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket;

j)114 a települési önkormányzat hivatásos tűzoltóság, önkormányzati tűzoltóság és önkéntes tűzoltó egyesület fenntartásához való hozzájárulásának részletes szabályait.115

(2)116 Felhatalmazást kap a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter, hogy rendeletben határozza meg:

1. az Országos Tűzvédelmi Szabályzatot,117

2.118 a tűzvédelmi szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeit, az e tevékenységre jogosító engedély kiadásának rendjét, a szakértők nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, valamint a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a szakértői tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,119

3. a tűzesetek vizsgálatára vonatkozó szabályokat,120

4. a tűzoltók és a tűzvédelmi szervezetek tagjainak képesítési követelményeit, képzési rendszerét,121

5. a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakat, munkaköröket és a szakvizsga részletes szabályait,122

6. a központi költségvetési előirányzat terhére igényelhető beruházási, fejlesztési támogatás pályázati rendszerét,123

7–8.124

9. azon technikai eszközök körét, amelyek beszerzését a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által vezetett minisztérium szervezésében vagy útján lehet igényelni és a beszerzés pályázati feltételeit,125

10. a tűzoltási, műszaki mentési és az ezekhez kapcsolódó tűzvédelmi technika tervezésének, fejlesztésének, rendszeresítésének, felülvizsgálatának és javításának követelményeit és ellenőrzési rendszerét,126

11.127 a tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési tevékenységének általános szabályait, a TMMT készítésével érintett létesítmények kiválasztására vonatkozó szabályokat, a TMMT tartalmi követelményeit.128

12. a tűzvédelmi szabályzat általános elveit,129

13. a tűzoltósági célokat szolgáló ingatlanok, tűzvédelmi berendezések, tűzoltó szakfelszerelések rendeltetéstől eltérő használatának szabályait,130

14. a tűzoltóságok által végezhető szolgáltatások körét és szabályait,131

15.132

16. az európai közösségi jogi aktusok, honosított harmonizált szabványok által nem szabályozott tűzoltó-technikai termék vonatkozásában a tűzvédelmi biztonságossági követelményeket,

17. a Magyarországon működő polgári repülőterek tűzoltó védelmi kategóriáját biztosító szervezetek működésére, fenntartására, fejlesztésére, személyi és technikai feltételeire vonatkozó részletes szabályokat,

18.133

19. a hivatásos tűzoltóságok Szolgálati Szabályzatát,134

20–22.135

23. a tűzvédelem műszaki követelményeinek megállapítását,136

24.137 az e törvény 12. § (1) bekezdésében meghatározott tevékenységek folytatásának részletes feltételeit, a tevékenységek bejelentésének és a tevékenységet folytatók nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a tevékenységekre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,138

25.139 az önkormányzati tűzoltóság legkisebb létszámára, létesítményeinek és felszereléseinek minimális mennyiségére, minőségére, a szolgálat ellátására, az egyenruházatra és viselésére, az egyenruházaton viselt jelzések rendjére, ki- és továbbképzésekre, az egyes beosztásokhoz szükséges személyi és anyagi feltételekre, a kitüntetések viselésének rendjére, az önkormányzati tűzoltó foglalkozás egészségügyi vizsgálata szempontjaira vonatkozó szabályokat.

(3)140

(4)141 Felhatalmazást kapnak az érintett miniszterek, hogy a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítsák meg a tűzvédelem és a műszaki mentés ágazatukra vonatkozó különös szabályait.142

(5)143

(6)144 Felhatalmazást kap a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter, hogy

a) a tűzoltóságok és a Magyar Honvédség tűzvédelmi szerveinek együttműködési rendjét a honvédelemért felelős miniszterrel,145

b)146 az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatósága működésére, fenntartására és fejlesztésére vonatkozó szabályokat a közlekedésért felelős miniszterrel,147

c) az erdők tűzvédelmére vonatkozó szabályokat az erdőgazdálkodásért felelős miniszterrel,148

d)149 az egyes tűzmegelőzési hatósági, szakhatósági eljárásokért és szolgáltatásokért fizetendő igazgatás szolgáltatási díj mértékét és körét, a díj beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat az adópolitikáért felelős miniszterrel

egyetértésben rendeletben állapítsa meg.

48. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 90. napon lép hatályba. A törvény 44. §-ának rendelkezését 1997. január 1-jétől kell alkalmazni.

(2)150

(3)151

(4)152

(5)153

49. §154 A tűzvédelmi szabályzatokat az erről szóló miniszteri rendelet hatálybalépését követő hat hónapon belül kell kiadni.

 

Módosítás dátuma: 2013. február 24. vasárnap, 12:50
 

Névnap

Ma 2017. október 20., péntek, Vendel és Irén napja van. Holnap Orsolya napja lesz.

Idő